A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Az LMBTQ-lobbi is támadja hazánkat az ENSZ-nen keresztül

Úgynevezett árnyékjelentést készítettek korábban hazai melegjogi szervezetek az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, amely a választás előtti héten támadt neki a magyar kormánynak – számolt be róla Figyelő.
A Figyelő legújabb számában arról számol be, hogy az LMBTQI emberek az egyik legdiszkrimináltabb társadalmi csoportot alkotják Magyarországon. Ennek dacára a kormány nem támogat kampányt vagy koncentrált törekvéseket, hogy visszaszorítsa a hátrányos megkülönböztetést – olvasható abban az árnyékjelentésben, melyet a Magyar LMBT Szövetség készített és még februárban elküldött az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának.

A testület ugyanis ötévente felülvizsgálja, hogy a tagállamok miként hajtják végre és érvényesítik a politikai és polgári jogok nemzetközi egységokmányában lefektetett emberi jogokat; erre éppen most tavasszal került sor. A dokumentumot a szövetség a Transvanilla Transznemű Egyesület, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület közreműködésével készítette el – utóbbi két szervezet szerepelt a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok fizetési listáján.

A Figyelő szerint a világszervezet illetékes testületének továbbított szöveget olvasva aligha meglepők az ENSZ főbiztosának, Zeid Raʼad al-Husszeinnek a későbbi szavai, aki idegengyűlölőnek és rasszistának nevezte Orbán Viktort. Az árnyékjelentés, mely a magyar kormány által a bizottság kérdéseire adott válaszokból álló hivatalos beszámolót egészíti ki, akcióterv kialakítását szorgalmazza a szexuális orientáció és a genderidentitás miatti diszkrimináció leküzdésére, továbbá javasolja, hogy a hivatalos szervek gyakrabban ítéljék el a homo- és transzfób gyűlöletbeszédet. Márpedig a szervezetek szerint ebből a szempontból katasztrofális a helyzet hazánkban, annak ellenére, hogy történtek lépések a bűnüldöző szervek részéről.

Gond van ugyanakkor az iskolai és munkahelyi diszkriminációval, s szerintük a vallási szabadságra hivatkozva a tananyag is egyre inkább homo- és transzfób. Kifogásolják továbbá, hogy a 2010 utáni törvényhozás a család fogalmát egy férfi és egy nő kapcsolataként definiálja, miként azt is, hogy a regisztrált élettársi kapcsolatban élő egyneműek nem fogadhatnak örökbe gyermeket. Ennek megváltoztatását javasolják – írta a Figyelő.

Az árnyékjelentés készítői természetesen kitértek az NGO-kkal szembeni kormányzati lépésekre, konkrétan kifogásolva többek között a Stop Soros elnevezésű törvénycsomagot. Ez utóbbi kifogás a Figyelő szerint mindenképp értő fülekre talált az ENSZ-bizottságnál, mely a választás előtti utolsó héten érezte szükségét annak, hogy felszólítsa Magyarországot a jogszabály visszavonására. A magyar kormány ezt a kampányba való beavatkozásként értékelte – tette hozzá a lap.

A lap kiemelte: a kormányzati álláspont szerint a 2013-ban hatályba lépett büntető törvénykönyv büntetni rendeli a közösség tagja elleni erőszakot és a közösség elleni uszítást, s a két tényállás nevesítetten tartalmazza a szexuális irányultságot, valamint a nemi identitást mint a bűncselekmények lehetséges célcsoportját. Hivatalos válaszukban azt is megjegyezték, hogy a civil szervezetek korábbi vizsgálata jogszerű volt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések