Hirdessen itt

Orbán: Soros zsoldosai Magyarország ellen dolgoznak

Orbán Viktor a bevándorlást tartja a tegnap kezdődött kétnapos európai uniós csúcstalálkozó legfontosabb témájának Magyarország szempontjából. A miniszterelnök a találkozót megelőzően a Facebook-oldalán közzétett videóban hangsúlyozta: érvényt szereznek Magyarország érdekének, nem fogják hagyni a kerítés lebontását, a migránsok beengedését.
Orbán Viktor a Brüsszelben rögzített üzenetében azt mondta, Magyarországon már lelepleződött „kétezer zsoldos, egy egész zsoldoshadsereg”, amely Soros Györgynek dolgozik, a magyar kormány ellenében.

Brüsszelben sincsenek kevesen – tette hozzá, rámutatva: céljuk ott is ugyanaz, Magyarországot bevándorlóországgá tenni, lebontani a kerítést és beengedni a migránsokat.

„Ezt nem fogjuk hagyni, és a mai tárgyalásokon is érvényt szerzünk Magyarország érdekeinek” – szögezte le a kormányfő.

Brüsszelben egyébként ma ér véget az a kétnapos találkozó, amelyen az Európa Unió állam- és kormányfői vesznek részt.

Az Európai Néppárt brüsszeli találkozója után, még csütörtökön Orbán Viktor újabb videót osztott meg Facebook-oldalán. Ebben kijelentette: Európa megtelt, így mostantól a határok fokozottabb védelmére kell összpontosítani, nem pedig a migránsok szétosztására. Magyarország ebben európaiként részt vesz, meg fogja védeni a határait, migránsokat nem engedünk és nem fogadunk be – tette hozzá. Erről beszélt egyébként a tanácskozáson is.

Orbán Viktor ezt megelőzően már több hazai települést felkeresett választói kampánykörútja keretében. Járt egyebek mellett a Komárom-Esztergom megyei Bokodon is, ahol egy magyar gazdához látogatott el. A kormányfő a legnagyobb közösségi oldalra feltett videójában arról beszélt: ha Soros György jelöltjei kapják meg a mandátumokat, és Soros György jelöltjei alakítanak kormányt, akkor a pénzt el fogják venni a gazdáktól, és oda fogják adni a bevándorlóknak és a migránsoknak, és nem agrárországgá, hanem bevándorlóországgá teszik Magyarországot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések