Hirdessen itt

Nemzetbiztonsági okokból szükséges a Stop Soros törvénycsomag

Nemzetbiztonsági okokból nagy szükség van a Stop Soros törvénycsomagra, ez az elmúlt napokban még bizonyosabbá vált – nyilatkozta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a sajtó képviselőinek pénteken.
A migrációt elősegítő Soros-szervezetek tevékenységét szigorúan kell szabályozni, engedélyhez kötni és nemzetbiztonságilag ellenőrizni – hangsúlyozta az államtitkár.

Sorra buknak le az illegális, nemzetbiztonságilag kockázatos eszközökkel Magyarország ellen dolgozó a Soros-szervezetek. Hangfelvételek bizonyítják, hogy a migránsokról illegális adatbázist készítenek, német vállalatokon keresztül zsarolni akarják Magyarországot, és az is kiderült, hogy 2000 embert fizetnek Soros “zsoldosseregében” – mondta Völner Pál.

A Soros-szervezetek célja, hogy lebontsanak minden fizikai, jogi és politikai akadályt a migránsok elől és elárasszák velük Európát. Mivel pedig a magyar kormány komoly fizikai, jogi és politikai akadályt jelent a Soros-terv végrehajtásában, akár illegális, nemzetbiztonságilag kockázatos módszereket is bevetnek a bevándorlásellenes nemzeti kormány eltávolítására – mutatott rá az államtitkár.

Az egy hónappal ezelőtt a parlamenthez benyújtott Stop Soros törvénycsomag célja, hogy nehezebb legyen a bevándorlást szervezni, támogatni és finanszírozni Magyarországon. A törvény elfogadása esetén belügyminiszteri engedélyhez és nemzetbiztonsági eljáráshoz kötné a migrációt támogató szervezetek tevékenységét, valamint 25 százalékos bevándorlásfinanszírozási illetéket is előírna a szervezetek számára utalt külföldi pénz után.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések