Hirdessen itt

S Szél Bernike, akkor ezt hogy gondoltad? 2 millió magyarnak nem lesz hol laknia?

Itt egy újabb ígéret Szél Bernadettől!
Az LMP kormányon 300 milliárd forintot biztosítana a közszféra bérválságának felszámolására – mondta a párt miniszterelnök-jelöltje.

Szél Bernadett tarthatatlannak nevezte, hogy számos önkormányzati dolgozó bére 2008 óta nem emelkedett, amit a falurombolás csendes, de hatékony eszközének nevezett.

Az LMP társelnöke szerint 2 millió magyar él olyan településen, amely érintett a közszféra munkaerő-elvándorlásában. Ha nem szüntetik meg a bérválságot, ezen településeknek a léte is veszélybe kerül.

Az önkormányzatoknál 18 ezer ember bére nem emelkedett 2008 óta, holott az szerinte 42 milliárd forintból, vagyis a Miniszterelnöki Kabinetiroda büdzséjéből rendezhető lenne.

Az uniós támogatásokat esetleg a migrációs válság megoldásában való részvételhez kötnék, azt felelte: a forrásokat egy meglévő megállapodás alapján kapjuk, fontos azonban, hogy ezeket ne lopják el, hanem termelő beruházásokra költsék, amelyek valódi gazdasági növekedést eredményeznek.

A menekültek befogadását érintő kérdésre azt mondta: a kormányhoz hasonlóan betartanák az érintettek elhelyezéséről szóló Genfi konvenciót, de még a határainkon kívül vizsgálnák, ki a menekült, ki a bevándorló és ki az, aki illegálisan, akár sanda szándékkal érkezik. A bevándorlás nemzeti hatáskör, ezzel kapcsolatban Magyarországnak kell a törvényeit meghoznia.

“Kvótapártiak nem vagyunk, kerítést lebontani nem tudnánk, én a határvédelmet is visszaállítanám” – mondta Szél.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések