A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kötekedő rendőrt vizsgáltatott ki a lovasíjász

Kötekedő rendőrt vizsgáltatott ki a lovasíjász, végül megúszta egy figyelmeztetéssel - a Székely Hírmondó osztotta meg ezt a történetet, rámutatva a helyi rendőrség észjárására, vagy mire...
Tavaly a háromszéki  rendőrség vezetősége többször is hangsúlyozta a sajtónak, hogy céljuk a civilek és az egyenruhások közötti bizalom növelése. Persze, még akadnak kivételek. Egy ilyen „kivételes” esetről számolt be Pászka Lehel közismert sepsiszentgyörgyi lovasíjász, aki károsultként kért segítséget a rendőröktől, ám a helyszínelő megalázta, visszaélve az egyenruha hatalmával. Októberben Pászka a Mező utca végén lévő területén villanypásztorral legeltette lovait, amikor négy kóbor ló letörte a kapuja előtt parkoló járgánya tükrét, illetve a villanypásztort is leszakították. Fennállt a veszélye, hogy a lovait is magukkal csalják.
 A szomszédom riasztott, mert én a műhelyben dolgoztam. Egész nyáron itt garázdálkodott a négy ló. Az Őrkőről jöttek át, és mivel mindenki hajtotta őket a területéről, megtanulták, miként meneküljenek az emberek elől. 
– panaszolta Pászka.

Volt, amikor 25-30 tagú ménes is garázdálkodott a környéken, ám nem lehetett őket megállítani, amire a rendőröket riasztották volna, már leléptek. Ezúttal is a Csíki negyed felé vágtáztak, veszélyt jelentve a járókelőkre, autósokra.
 Eléjük kerültünk, és szomszédom segítségével lelassítottuk. 
– folytatta Pászka. –
Egy kapu nyitva volt, bementek az udvarra. Szomszédom a 112-es hívószámon kért segítséget. Fél óránál is többet várakoztunk, amire a megyei rendőrség két munkatársa kijött. Egy fiatal hölgy, aki mindvégig civilizáltan viselkedett, és egy középkorú férfi, aki már érkezésekor dühöngött. A rendőr hangoskodva esett neki a károsultaknak, ezek munkaruhájába kötött bele, mondván, máskor, amikor rendőrt hívnak, öltözzenek fel rendesen, és tegyenek nyakkendőt. 
(Mondókáját gesztusokkal is erősítette, Pászka szomszédjának mellére bökdösve, így utalva a nyakkendőre).

Végül a panasztevőket igazoltatta, és akkor sem enyhült meg, amikor a letört tükröt, illetve a nyáron felgyülemlett számos kárt említették neki.
Tőlem azt kérdezte, hogy most mit csináljon. Javasoltam, azonosítsák az állategészségügy segítségével a lovakat, törvény által kötelező chip alapján, így a gazdákat végre felelősségre vonhatjuk. Még jobban felveszett, okoskodónak titulált, és mindkettőnket ezer-ezerlejes bírsággal fenyegetett. Azt hajtogatta, akár azt is mondhatná, hogy mi loptuk el a lovakat. Hihetetlennek tűnt az egész szituáció! Végül a rendőr arra kötelezte Pászkáékat, hogy álljanak félre a lovak útjából, hadd szaladjanak szabadon.  -idézte tovább a történteket Pászka.  
Engedelmeskedtem, de megkérdeztem, mi lesz, ha közúti balesetet okoznak a vágtázó lovak? Erre azt mondta, rám keni, hogy én hajtottam be őket közterületre. De olyant is mondott, hogy ő nem hiába rendőr, az Őrkőről szerez négy chipszámot, és lólopással vádol meg. Nem értem, ilyen ember miként lehet rendőr. 
– háborgott a lovasíjász, aki végül az illetékeseknél jelezte az incidenst.

Tolvaj-Marin Nicoleta kérdéseinkre elmondta, az ügyet kivizsgálták, és megállapították, hogy a rendőr nem hágta át az érvényben lévő procedúrát, de azért figyelmeztették, hogy máskor „udvariasabban” járjon el…

Forrás: Hírmondó 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések