Időjárás:Időjárás

Megrázó: így élt az Iszlám Állam szexrabszolgájaként egy fiatal nő

Csaknem két éven át szexrabszolgaként tartották, és többször megverték Lámia Adzsi Bassárt az Iszlám Állam katonái. A fiatal lányt végül egy felbérelt csempész mentette meg.
A HVG cikke szerint a gondolatszabadságért és az emberi jogok védelméért Bassár tavaly megkapta az Európa Parlament Szaharov-díját. Az idei díjkiosztón a jazidi (kurd nyelvjárást beszélő népcsoport) nő Budapesten számolt be a vele történtekről.

- Az Iszlám Állam térhódítása előtt az iraki Szindzsár régióban, egy 2000 fős faluban éltem. Egyszerű, de boldog életünk volt. Nyolcadikos voltam, amikor 2014 augusztus 3-án megérkezett az Iszlám Állam. A terroristák körbevették a falunkat. Azt mondták, ha áttérünk az iszlám hitre, senkinek sem esik bántódása. A népem ellenállt, ezért a harcosok kivégezték a férfiakat, a nőket pedig elszállították. Én épp otthon voltam, hallottam a lövéseket. Végeztek az apámmal, a fivéreimmel és minden férfi rokonommal – mesélte a fiatal nő, akit 15 évesen először egy moszuli emberpiacra, majd egy iszlamista harcos által onnan Rakkába került. Itt a húgával együtt egy 28 éves szaúdi harcosnak adták el, aki Aleppóba vitte.

- A férfi egy nagyjából száz másik harcosnak is otthont adó helyre vitt minket. Át akartak téríteni az iszlámra. Megkérdeztem, hogyha megtesszük, bántanak-e, mire igennel feleltek, mondván, hogy nem önszántunkból választottuk az iszlámot. Ezt követően két napig megállás nélkül vertek minket, mindkettőket ugyanazon az éjszakán erőszakoltak meg. Ez volt az első alkalom, hogy egy férfi hozzám ért – elevenítette fel a szörnyű emléket Bassár. A lánynak azt mondták, úgy használják majd, mint a mobiltelefont: a saját szórakoztatásukra és akkor, amikor ők akarják.

- 1 év 8 hónapot voltam fogságban. Többször próbáltam öngyilkos lenni, az akkori életemnél a halál is jobb lett volna. Ötször próbáltam menekülni, négyszer sikertelenül. Általában a helyiek segítségét próbáltam kérni, de hiába. Kétszer ablakon át szöktem ki, egyszer egy üvegdarabbal támadtam a fogvatartómra egy autóban, megint egy másik alkalommal ima közben próbálkoztam a szökéssel. Egyszer sem jártam sikerrel. Miután elfogtak, úgy megvertek, hogy az orromból és a számból is ömlött a vér. Semmit nem láttam magam előtt, csak a halált – mondta a lány. Ötödjére Bassárnak sikerült szereznie egy mobilt, amellyel felhívta egy rokonát. Ő embercsempészt fogadott, aki biztonságos helyre juttatta a fiatalt. Bassár két barátjával és egy ismeretlen családdal vágott neki az útnak, ám a célhoz közel egyik társa bombára lépett. A többiek azonnal meghaltak, ő az egyik szemére megvakult.

- Amikor az embercsempész átadott a mentőknek, tudtam, hogy szabad vagyok. Németországban kaptam kórházi ellátást. Ma is ott élek két testvéremmel. Iskolába járok, tanulom a nyelvet, és előadásokat tartok. Szeretnék normális életet élni, tanár lenni – árulta el álmát Bassár. A lány nem hiszi, hogy valaha képes lesz visszatérni szülőfalujába. Mint mondta, nehéz újra és újra átélnie szavakban a borzalmakat, de ilyenkor azokra gondol, akiket még mindig bántalmaznak, akik még mindig az Iszlám Állam fogságában vannak. Úgy tudja, 3200 nőről és gyerekről tudni, hogy a terroszervezet elrabolta őket.

VIA
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog