Hirdessen itt

Végre egy nyugati politikus megköszönte a magyaroknak a kerítést

Heinz-Christian Strache és Christian Kern vitája meglehetősen keményre sikerült. Magyarország is szóba került, az FPÖ elnöke köszönetet mondott a határok lezárásáért.
Kern és Strache hétfői vitája után még kevésbé tűnik elképzelhetőnek, hogy az SPÖ és az FPÖ összeálljon egy koalícióra, bár korábban a fogadóirodák szorzói alapján sem lehetett erre számítani.

Az FPÖ vezetője azzal vádolta a jelenlegi szocialista kancellárt, hogy pártja teljesen elszakadt a kisemberektől. Kern erre azzal reagált, hogy ha Strache a kisembereket képviseli, akkor az SC Simmering (negyedosztályban szereplő bécsi focicsapat) Bajnokok Ligáját fog nyerni.

Később mindketten kizárták annak a lehetőségét, hogy a két párt koalícióban vezesse Ausztriát. Strache hozzátette, hogy a sokéves nagykoalíciós kormányzás után csak az FPÖ hozhat változást az országban.

Természetesen a vita egyik fő témája a migráció volt. Strache ekkor megköszönte Orbán Viktornak, hogy Magyarország lezárta a déli határait. Kern másképpen látja ezt az intézkedést, szerinte Orbán Viktor politikája veszélyt jelent az Európai Unióra, és Magyarországnak be kell fogadnia a kvóták szerint előírt “menekülteket”, más nem fogadható el. Ennek ellenére a tömeges bevándorlás támogatását ősbűnnek nevezte.

Strache kiállt Magyarország mellett, és megerősítette korábbi állítását a V4-ekről, szerinte az országának együtt kell működnie Magyarországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Lengyelországgal.

A vitában a gazdasági kérdések mellett szó volt még Ausztria politikai botrányáról is. Ezzel kapcsolatban mindkét vezető elhatárolódott az antiszemitizmustól, és egymást vádolták azzal, hogy ki kezdte a mocskolódást — írja a Kronen Zeitung.

Ausztriában október 15-én tartják az előrehozott parlamenti választásokat. A legnagyobb esélyes az ÖVP, mögötte az SPÖ és az FPÖ között lehet nagy harc a második helyért. Kérdés az is, kivel alkot majd koalíciót az ÖVP, erre a legnagyobb esélye az FPÖ-nek van. A parlamentbe valószínűleg bejutnak még a Zöldek, a liberálisok (NEOS) és a zöldektől kilépett Peter Pilz és pártja is.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések