Hirdessen itt

Megvan a pontos szám. Ennyit pénzt kapnak év végén a nyugdíjasok

Év végén 34 ezer forint bónusz jut átlagosan a nyugdíjasoknak
Orbán Viktor kormányfő mai bejelentésével biztossá vált, hogy az átlag nyugdíj alapján számolva év végén 34 ezer forint plusz pénzzel számolhatnak az idősek.

Mint már több cikkünkben jeleztük, az idei makrogazdasági folyamatok miatt a nyugdíjak kiegészítésére, valamint prémium kifizetésére kerül sor. Az infláció ugyanis magasabb lesz, mint amivel a kormány számolt az év elején: az akkor prognosztizált 1,6 százalékkal szemben 2,6 százalék körül várható az árindex.

A növekedés pedig meghaladja a 3,5 százalékot, s ebben az esetben szintén jogszabályi kötelezettség szerint jár extra kifizetés a nyugdíjasoknak. Ennek a lehetőségéről már tavasz óta cikkezünk, ősz elején pedig a kormány is elismerte, hogy pluszpénzt kapnak az idősek. Mégpedig akkora összeget, amit portálunk számolt korábban: 24 ezer forintot hozhat ki a postás, illetve ennyi pénz jelenhet meg a bankszámlákon. Ebből 12 ezer forint, ami kiegészítésként jár, további 12 ezer pedig a prémium – közölte pár napja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. (Fontos, hogy a prémium felső korlátja 12 ezer forint, és ez nem épül be a nyugdíjba, csak egyszeri összeget jelent!)

Ez a két tétel várhatóan még novemberben megérkezik. A ma bejelentett Erzsébet-utalványt – ami további 10 ezer forintot jelent, hasonlóan a tavalyihoz – pedig karácsony előtt kapják meg az idősek. Az még nem világos, hogy a postás hozza ki, vagy megint megpróbálják rálőcsölni a feladatot a kormányhivatalokban dolgozókra. Tavaly ezt szerette volna Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, de a terve kudarcba fulladt, végül a posta kézbesítette az utalványokat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések