Hirdessen itt

Világbotrány! “A nemi erőszak nem is olyan rossz, fogadják el az európai nők!”

Míg a fősodratú médiumok szokás szerint csak féligazságokat írtak, az olaszországi Riminiben történt csoportos erőszak megrázta Európát. Egy ott vakációzó lengyel házaspár életét tette tönkre négy észak-afrikai.
A múlt szombaton egy fiatal pár nyaralásuk utolsó napját sétával akarták befejezni. Ekkor, hajnali négykor támadott rájuk négy észak-afrikai. Először a férfit verték ájulttá, kirabolták, majd 26 éves barátnőjét erőszakolták meg. Vérben úsztak, amikor a rendőrség megérkezett.

Erre mit közölt a Bolognában dolgozó pakisztáni integrációs megbízott? Azt, hogy azért az nem is volt olyan rossz.

Ezt írta facebookjára: „A nemi erőszak csak a kezdetben rossz. Után a nő megnyugszik és az normál nemi aktussá válik”.

Forrás: lovasistvan.hu

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Unknown üzenete…
Na akkor az ilyen f*sszopó féregnek a feleségén egy focicsapatot küldenék át!!!