Hirdessen itt

Megdöbbentő helyről kapott óriási elismerést Magyarország! Brüsszel szóhoz sem jut!

A jobboldali, republikánus értékeket valló, keresztény szellemiségű CBN News „A keresztény Magyarország ütközési pályán az Európai Unióval az iszlamista zsarolás miatt” címen közölt cikket Magyarországról.
Az elkötelezetten keresztény értékeket valló csatorna híroldala így kezdi cikkét: egy olyan időszakban, amikor Európát fojtogatja az ateizmus, van egy nemzet, amely nem csak, hogy ragaszkodik keresztény gyökereihez, de némelyek szerint még virágzik is [ez a kultúra]. Képzeljenek el egy kormányt, amely elkötelezetten keresztény, amely azt gondolja, hogy a keresztény értékeket érdemes megvédeni; és amely meg akarja védeni és meg akarja erősíteni a család intézményét. Köszöntöm önöket Magyarországon – mutatja be hazánkat a cikk szerzője.

A CBN kiemeli, hogy Magyarország Alaptörvénye keresztény értékek mentén jött létre, és a családot kizárólag egy nő és egy férfi szövetségeként értelmezi, valamint azt is hozzáteszik, hogy a szöveg szerint a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a magyar kormány létrehozott egy keresztényüldözés elleni hivatalt (egy helyettes államtitkárságot), amely az üldözött keresztények ügyét karolja fel világszerte. A lap megemlíti Aideen Strandsson esetét is, akit a svédek Iránba akartak deportálni, ahol keresztény hite miatt szinte biztosan börtönbüntetés vagy halálbüntetés várna rá, ám Magyarország felajánlotta, hogy befogadná a nőt.

Magyarország mindössze visszatért ezeréves történelmi gyökereihez – nyilatkozta a lapnak Pócza István politikai elemző, hozzátéve, hogy hazánk csupán meg akarja védeni az európai értékeket, az európai keresztény-zsidó értékrendet.

A CBN-nek nyilatkozó Kovács Zoltán kormányszóvivő a lapnak elmondta, hogy a kereszténység európai öröksége nem feltétlenül a vallásosságban, hanem kulturális értelemben mutatkozik meg.

Épp ez okozza a vitát az Európai Unió és Magyarország között – írja a lap. Orbán Viktor miniszterelnök szerint ugyanis az Európai Unió muszlim migránsok betelepítésével iszlamizálni próbálja Európát és magára haragította Brüsszelt a déli határkerítés felhúzásával, amely távol tartja a migránsokat. Orbán visszautasítja a határok kinyitását – írja a lap, azonban azt nem teszik hozzá, hogy az EU külső határairól van szó. Magyarország pontosan látja a terrorizmus és a káosz terjedését, amelyet a migránsválság okozott Nyugat-Európában, és azt mondta, hogy „köszönöm, nem kérek belőle” – írják.

Forrás: magyaridok.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések