Hirdessen itt

Horror Nógrádban: saját sírját ásatták meg a fiúval!

A fiatalnak egy tartozás miatt kellett keresztülmennie ezen a tortúrán.
Autóba tuszkolt, megvert, megzsarolt és megfenyegetett egy 18 éves fiút két férfi, majd arra kényszerítették, hogy kezdje el ásni a saját sírját. Mindezt azért, mert a fiatal tartozott nekik néhány tízezer forinttal.

Az éppen csak nagykorú fiatalt – elmondása szerint – július 18-án délelőtt csalták tőrbe telefonon. Egy férfi azzal hívta fel, hogy rendőr, és szemtanúként segítenie kell tisztázni egy esetet. Egy élelmiszerbolt parkolójában találkoztak, ahol az álnyomozó arra kérte a fiatalt, üljön be a civil “rendőrautóba”. A 24.hu azt írta a Zsaru magazinra hivatkozva, hogy a kocsi hátsó ülésén egy férfi ült. Visszakozni kezdett, de az autóban ülő utas ekkor berántotta, majd mindketten ütlegelni kezdték.

Gyorsan kiderült, miért. Egyikük – egy 41 éves salgótarjáni férfi – számon kérte, hogy miért nem fizette ki a teljes összeget a fiának, akitől vett egy telefont. A fiú beismerte, hogy tartozik, és azt mondta, rendezni fogja az adósságot, amint pénzhez jut. Ezután Bárnára hajtottak vele, ahol vissza kellett adnia a mobilt a támadó gyerekének, majd ismét a kocsiba ültették, megverték, és visszaindultak vele Salgótarjánba.

Útközben azonban megálltak a két település között, egy erdős részen. Ott kiszállították az autóból a fiatalt, és az úttól távolabb, egy elhagyatott területen közölték vele, hogy most meg kell ásnia a saját sírját. Miközben erre kényszerítették, folyamatosan azt kérdezgették tőle, mennyit ér az élete.

A fiú nem tudott válaszolni, ezért a két férfi felvázolta a jövőjét: szereznek neki állást, és a keresetéből fél éven keresztül elvesznek hatvanezer forintot. A fiatal elfogadta az ajánlatot, de ezután még kapott egy ütést a bordájába. Bár megtiltották neki, hogy szóljon a rendőröknek, a fiatal értesítette a hatóságot.

A 41 éves férfit és 27 éves cinkosát néhány órával azután, hogy elengedték a fiút, előállították. Amikor szembesítették őket tettükkel és a várható következményekkel, megdöbbentek. Nem számoltak azzal, hogy akár évekre börtönbe kerülhetnek. Mindketten előzetesbe kerültek.

Forrás: faktor.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések