A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nyugat-Európában évről-évre egyre több embert mészárolnak le a terroristák

Nőtt a halálos áldozatokat követelő terrortámadások száma tavaly Nyugat-Európában, annak ellenére, hogy általában csökkent az ilyen jellegű támadások száma - derült ki az amerikai Marylandi Egyetem terrorizmussal foglalkozó adatbázisának (Global Terrorism Database, GTD) szerdán közzétett adataiból.
A most közzétett adatok szerint 2016-ban 30, 2015-ben pedig 23 olyan terrortámadást követtek el Nyugat-Európa-szerte, amely halálos áldozatokkal is járt. Ehhez képest 2014-ben kettő, 2013-ban pedig öt ilyen merénylet történt.

A terrortámadások ezenkívül egyre véresebbé váltak: a 2015-ben és 2016-ban elkövetett merényletekben átlagosan 26,5 ember vesztette életét, míg a 2015-öt megelőző három évben átlagosan négy ember halt meg az ilyen támadásokban.

Az elmúlt években Nyugat-Európában elkövetett terrortámadások közül a legsúlyosabb a 2015 novemberében Párizsban elkövetett, összehangolt merényletsorozat volt, amelyben 130 ember halt meg. Ezt a terrortámadást az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet vállalta magára.

A 2012 óta elkövetett tíz legvéresebb terrortámadás közül hétért felelős Iszlám Állam a szakértők szerint egyre inkább arra ösztönzi követőit, hogy merényletkísérletük során inkább használjanak kést és gépjárművet a lőfegyverek és robbanószerek helyett.

Ez az eljárás nagyban különbözik a korábbi, az al-Kaida-féle fenyegetésektől, amelyek inkább az olyan tömeges áldozatokkal járó merényletek elkövetésére bátorították tagjaikat, mint például egy repülőgép eltérítése – közölte a Reuters brit hírügynökséggel egy szakértő, aki hozzátette: az IÁ célja ezzel az, hogy nagyobb számú, de olcsóbb és egyszerűbben kivitelezhető terrortámadásokat hajtson végre.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések