Hirdessen itt

Kitört a botrány: hét hálószobás családi házat kaptak a migránsok

Kitört a botrány az Egyesült Királyságban, miután kiderült, milyen szállást utalt ki a belügyminisztérium a letelepedési engedélyt kapó szír migránsoknak: egy hét hálószobás, felújított házat, amely az ország egyik legfelkapottabb területén, Rye-ben található.
A bútorozott, több szintes ház a becslések szerint közel 140 millió forintot (400 ezer fontot) ér, és már két éve üresen áll, mióta a minisztérium megszüntette az ott működő gyermekvédelmi intézetét. A helyieket nem is az zavarja, hogy újra lakni fogják valakik az épületet – hanem az, hogy eközben közel 1132 rászoruló brit vár évek óta arra, hogy a minisztérium lakást adjon nekik. Sokak szerint a kormánynak előbb az adófizető briteken kéne segítenie, utána foglalkozhat a migránsokkal, és ezt az ingatlant is sokkal jobban ki tudta volna használni néhány utcára került család – írja az Express.

A szomszédok attól tartanak, hogy a migránsok beköltözésével búcsút inthetnek a békés hétköznapoknak. A kormány ígérete szerint 2020-ig 20 ezer migránst fog elszállásolni az ország különböző területein.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések