Hirdessen itt

Bélyeggel emlékezik Arany Jánosra a Magyar Posta

Ünnepi bélyegkisívvel emlékezik meg Arany János születésének 200. évfordulójára a Magyar Posta Zrt.
Arany János tizenkét évig dolgozott az Magyar Tudományos Akadémia titkáraként, az akadémia levelezését is bonyolítva; ezekre a levelekre már Magyarországon gyártott bélyegek kerültek – emlékeztetett a bélyegkisív ünnepélyes kibocsátásán, hétfőn Budapesten a köztársasági elnök.

Áder János szerint Arany János valószínűleg tiltakozna, hogy bélyegen lássa viszont magát, hiszen az ő habitusától távol állt az ilyesmi, “mi viszont tartozunk neki ennyivel” – hangsúlyozta.

Az Arany János Emlékbizottság elnöki posztját is betöltő Áder János hozzátette: a Magyar Posta kiváló bélyegkisívvel ajándékozza meg nem csupán a filatelistákat, de minden, az irodalmat, a művészetet kedvelő embert.

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerőjének tartott költő képmása már többször került bélyegre.

A hétfőn megjelent kisív négy bélyege Arany János négy balladáját – A walesi bárdok, Ágnes asszony, Mátyás anyja, Bor vitéz – ábrázolja egy-egy grafikával, idézettel és az emlékév arculati elemeivel – számolt be a részletekről.

Elmondása szerint a bélyegkisívet Gilicze Gergő grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. gyártotta 30 ezer példányban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések