Hirdessen itt

Amerika háborúzna Oroszországgal? Minden eddiginél nagyobb provokáció!

Megkezdődtek a Saber Guardian 2017 (SG17) elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat – a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb hadgyakorlatának – romániai manőverei kedden.
A Bulgária, Románia és Magyarország területén zajló, 22 NATO-tagállam és partner ország 25 ezer katonáját mozgósító gyakorlatsorozatot az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi erőinek európai parancsnoksága hangolja össze.

Július 20-ig Románia területén 20 helyszínen rendeznek éles lövészetet, harcászati terepgyakorlatot, nappali és éjszakai vízi átkelést, légi csapatszállítási és sebesültmentési gyakorlatot.Az erdélyi Nagysinken (Cincu) és Aranyosgyéresen (Campia Turzii), illetve a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanun szervezett gyakorlatok egy része sajtónyilvános.

A lőterekre és gyülekezőpontokra tartó katonai konvojok számára több településen lakossági találkozót rendeznek, ahol az érdeklődők megtekinthetik az amerikai és román zászlóaljak haditechnikáját.

A román védelmi minisztérium közleményben hívta fel a lakosság figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a lőterek köré vont biztonsági övezetekre érvényes bejárási tilalmat. A katonai térségekbe való illetéktelen behatolás és az éles lövészet után hátramaradó fémhulladék gyűjtése nemcsak tilos, hanem rendkívül veszélyes is – figyelmeztet a szaktárca közleménye.

Korábban Putyin provokációnak nevezte Amerika hadgyakorlatait, ami láthatóan egyre jobban közeledik az orosz határhoz. Ez sincs másképp ebben az esetben…

Forrás: atv.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések