A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Úgy megverte fia Lópici Gáspárt, hogy három bordája eltört: bilincsben vitték el

A Story magazin csütörtökön megjelent számában számol be Szilágyi István színművész családi borzalmairól. 
A színész kapcsán már többször írtuk, hogy nagy a baj, az egykor ünnepelt művész sanyarú körülmények között tengődik. Bár sokan összefogtak a megsegítéséért, az anyagi források nem jutottak el a színészhez, mert a gyűjtők nem szívesen juttatták el az összegyűjtött összeget, mert féltek tőle, hogy Szilágyi fia teszi rá a kezét.

Most a Story azt írja, hogy a múlt héten a színész olyan csúnyán nekiesett apjának, hogy annak több bordája is eltört, ezért kórházba kellett szállítani, míg másnap Szilágyi fiáért rendőrök jöttek, és bilincsben vitték el.

“Épp cigarettázni jöttem ki az utcára, amikor láttam, hogy rendőrök érkeznek a fiúért, és bilincsben elviszik” – mondta az egyik szomszéd, aki hozzátette: “Remélem, hogy sosem engedik ki”

A szomszéd szerint Szilágyi bántalmazását hallották, sőt látták is néhányan a faluból.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések