Hirdessen itt

Szydlo bevallotta:a visegrádi országok Soros Gyuri nélkül is orbitálist tudnak alkotni

Az Európai Uniónak a visegrádi országcsoporthoz (V4) hasonlóan kellene fejlődnie - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő hétfőn a varsói Király Várban, ahol ünnepélyes keretek között átadta Magyarországnak a V4 soros elnökségét.
A V4 (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) olyan országcsoport, mely "mindenekelőtt az állampolgárainak az ügyeivel foglalkozik" - mondta beszédében Szydlo. Hangsúlyozta: a V4-ek között előfordulhatnak nézeteltérések, "ez természetes, mivel minden államnak megvannak a maga céljai, szuverén országok vagyunk".

A V4-eket "az állampolgáraik  biztonsága, a szolidaritás közös felfogása, az egymás iránti tisztelet, az önazonosságuk, kultúrájuk megértése köti össze" - mondta a lengyel kormányfő. Úgy vélte, közös az is, hogy "emlékezünk arról, honnan jöttünk, és ezt a kategóriát alkalmazzuk, amikor Európa fejlődéséről gondolkodunk".

"Azt szeretnénk, hogy az EU oly gyorsan fejlődjön, mint a V4-csoport. Biztonságosan, gyorsan. Figyeljen oda lakosai ügyeire" - húzta alá a lengyel kormányfő.

A politikus úgy vélekedett, a V4 az elmúlt évben "látható és befolyásos résztvevője volt az EU jövőjéről folytatott vitának", hangja "erős és hallható volt", "sok európai számára viszonyítási ponttá lett, melyre a kontinesünket összekötő értékekhez való ragaszkodás a jellemző".

Beata Szydlo a V4-soros elnökség jelképes átadásával együtt az árpádházi Szent Hedviget ábrázoló ezüstérmet adományozta Orbán Viktornak. Elmondta: az érem mintájául a varsói Királyi Várban található portré szolgált. "Jelképesen összekapcsolva országaink történelmét és jövőjét, ezzel az ajéndékkal együtt a legjobb kívánságokat adom át, sikert kívánok a magyar elnökségnek, Orbán Viktornak, mindnyájunknak" - mondta.

Lengyelország június végéig lesz a V4 soros elnöke, ezt követően 2018 június végéig Magyarország tölti be a soros elnöki tisztséget. 

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések