Hirdessen itt

Siralmas állapotok az amerikai hadseregnél

James Mattis amerikai védelmi miniszter elképesztően siralmasnak tartja országa fegyveres erőinek harckészültségét – legalábbis ennek a véleményének adott hangot ő maga hétfőn Washingtonban a képviselőház katonai ügyek bizottsága előtt tartott meghallgatásán.
A 67 esztendős Mattis nyugalmazott tábornokként került a védelmi tárca élére, korábban a hadsereg Középső Parancsnokságának közel-keleti térségért felelős parancsnoka volt. A honatyák előtt hétfőn elmondta: amikor négy évvel nyugdíjba vonulása után tárcavezetőként visszatért a Pentagonba, valósággal “sokkos” állapotba került az amerikai fegyveres erők gyenge harckészültségét látva. Ebben elsősorban a kongresszust hibáztatta, amely szerinte éveken át nem volt képes időben elfogadni a katonai költségvetést, és nem állta útját olyan törvénytervezeteknek, amelyek szigorúan korlátozzák a katonai kiadásokat. A törvényhozó testület szemére vetette, hogy ezen a téren kivonta magát az alkotmányos felügyeletet ellátó szerep alól.

Az idén hivatalába lépett Donald Trump amerikai elnök kormányzatának első költségvetése a védelmi kiadások jelentős növelését és bizonyos területek költségvetésének jelentős csökkentését tervezi. A katonai kiadások 10 százalékkal, azaz 54 milliárd dollárral, 639 milliárd dollárra növekednének.

A költségvetési év 2017. október elsején kezdődik, s a költségvetés tervezetét addig várhatóan viták övezik és módosításokkal is korrigálhatják.

Ha érdekesnek találod a cikket, oszd meg ismerőseiddel is!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések