Hirdessen itt

Sarka Kata durván beszólt volt férje barátnőjére! Hajdú nem hagyta szó nélkül!

“Hajdú Péter és barátnője, Eszter már nincsenek együtt” – ezt írta tegnap a Bors rámutatva arra, hogy a műsorvezető utoljára áprilisban posztolt közös fotót a fiatal nővel, emellett a tévés egyik közeli ismerősére hivatkoztak, aki az állítását azzal támasztotta alá, hogy Hajdú nem mutatta be a gyerekeinek Esztert, vagyis nem tervez vele közös jövőt. A lap ma hajnalra Sarka Katát is megszólaltatta.
“Mindenkinek jár 15 perc hírnév“- kommentálta röviden és tömören Kata a férje és Eszter szakításáról szóló híresztelést.

A lap tegnap azt írta, Hajdút nem sikerült elérniük, csak Esztert, aki először sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést, majd visszahívta a Bors újságíróját, és közölte: minden rendben közte és Péter között.

A műsorvezető végül a Facebookon reagált a cikkre, megemlítve, hogy bezzeg Kata új kapcsolatáról nem nyilatkozott egy közeli ismerős sem:

“Milyen érdekes, hogy mindig a Borsnak és mindig csak az én maganéletemről beszél a “közeli barát”😅 Ez a pletykalap mindig velem szemétkedik, s valamiért soha nem súg nekik egy közeli barát sem egy másik nagy szerelemről😄”

Majd hozzátette: “Ha engem nem is, legalább Katát megkérdezte a pletykalap a magánéletemmel kapcsolatban, ez is valami”

Forrás:  femina.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések