Vlagyimir Putyinnal forgatott az amerikai filmipar egyik régi motoros nagyágyúja: Oliver Stone Fidel Castro (Commandante, 2003) és Hugo Chávez után (South of the Border, 2009) most az orosz elnök közreműködésével készítette el legújabb, négy részes dokumentumfilm-sorozatát, A Putyin-interjúk címmel – adta hírül a The Guardian.
A zsidó rendező és az orosz elnök
A baloldali zsidó rendező még 2014 novemberében, az orosz RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjújában beszélt terveiről. Mint kiemelte, nem nagyjátékfilmben gondolkodik, hanem interjút készítene Vlagyimir Putyinnal. “Nem áll szándékomban mozit forgatni az elnökről; sokkal inkább interjút szeretnék készíteni vele, ő ugyanis az amerikaiak által ismeretlen nézőpontot képvisel” – mondta Stone, az Oscar-díjas rendező, aki olyan filmeket készített, mint a Szakasz, a Született július 4-én, a Tőzsdecápák, vagy éppen a Született gyilkosok, de többek között az Al Pacino főszereplésével készült A sebhelyesarcú forgatókönyvét is ő jegyzi; nem mellesleg elismert vietnami veterán hírében áll.
“Verték már meg valaha?”
Teszi fel a kérdést Vlagyimir Putyin Oliver Stone-nak a rendező négy órás dokumentum-, azaz egyfajta interjúfilmjének végén, mely kifejezetten az orosz elnököt veszi górcső alá. A filmes válasza igen volt, mire a politikus hozzátette: „akkor bizonyára nem jelent majd újdonságot, ha szenvedni fog a tetteiért”, ezt követően pedig kivonult a helyiségből, melyet a Sixtus-kápolna, illetve a Donald Trump lakberendezője által fantáziált lázálmok bizarr házasságának gyümölcseként jellemezhetnénk – olvasható a cikkben.
A Daily Beast egyenesen „az orosz elnökhöz fogalmazott, merőben felelőtlen szerelmes levélként” hivatkozik a New York Times által „hízelgőnek, bár kissé szkeptikusnak” vélt A Putyin-interjúk című alkotásra, ami „ugyanúgy árulkodik Oliver Stone-ról, mint Vlagyimir Putyinról” – legalábbis a CNN szerint.
A Showtime produkció által Amerikában éppen a napokban vetített dokumentumfilm első felében Putyin kijelenti, hogy neki bizony sosincsenek „rossz napjai”, ő ugyanis „nem nő” – majd hozzáteszi: „a természet már csak ilyen”, ezzel senkit sem akar megbántani, holott – a cikk szerint – éppen azt tette. Az ügy margóján az oroszok első embere megjegyezte, hogy egy homokos “férfi” mellett sem szívesen zuhanyozna. „Nem akarnám provokálni, bár az is igaz, hogy a dzsúdó mestere vagyok” – tréfálkozott az elnök egy olyan ország vezetőjeként, ahol gombamód szaporodik az LGBT-közösség tagjainak rovására elkövetett bántalmazások száma – fogalmazza meg álhumanista aggályait a Guardian.
Stone elsőre furcsállható módon elengedi a füle mellett ezen megjegyzéseket, holott akár számon kérhető is lehetne azt illetően, miért is nem csapott le az efféle félmondatokra. A kérdést fel is tették neki, mire így válaszolt: „nem az volt a feladatom”. A rendező egy lekerekített, teljes értékű portrét kívánt festeni korunk talán leglenyűgözőbb, ugyanazokkor legrémisztőbb politikai vezetőjéről. Ha Putyin így gondolkodik a világról, akkor Stone ezt akarja tudatni velünk – nem megváltoztatni akarja az elnököt, hanem bemutatni.
Orgia a’la Dosztojevszkij
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az A Putyin-interjúk kapcsán eddig megjelent kritikák mindössze a sorozat felének fényében íródtak. A doku első két része rokonszenves emberként állítja be az elnököt, valamint a Jelcin-kabinet vadnyugati korokat idéző napjaiban való felbukkanását – mely érára Stone „az őrült kapitalizmus és alkoholizmus egyvelegeként, mintegy Dosztojevszkij-féle orgiára” hivatkozik.
Az interjúk csokra azonban az idő múlásával egyre kritikusabb hangvételt vesz: a harmadik rész kezdetétől Stone egyre csak az amerikai elnökválasztás meghackelését, az oligarchaság intézményét, illetve azt firtatja, mégis meddig szándékozik hatalmon maradni a politikus – mely kérdések hatására Putyin szfinxszerű álarca bár repedezni látszik, az elnök fekete öves dzsúdósként nyeri vissza lélekjelenlétét.
Természetesen mindenki hallani szeretné, mit mondhat Putyin Trump és Oroszország állítólagosan összehangolt informatikai támadásáról – de sajnálatosan nem sokat. Az elnök az efféle vádakat „ostobaságnak” nevezte, majd kifejtette: „mindig is imponált nekünk Trump elnökségének gondolata, és továbbra is szimpatizálunk vele, hiszen nyilvánosan bejelentette, hogy kész helyreállítani az amerikai-orosz kapcsolatokat” – mely véleménye szerint jó alapot szolgáltat a gazdasági együttműködést, illetve a terrorizmus elleni harcot illetően.
Stone itt már nem adja fel: „akkor miért bajlódott mégis a választás meghackelésével?” Mielőtt Putyin válaszolna, még körmét piszkálva az ölébe bámul, majd közli: „mi aztán nem hackeltünk meg semmit”. Amerika első számú lelkiismerete, vagyis az interjúkat készítő direktor még ezt követően is tesz egy utolsó próbálkozást, hogy felderítse Oroszország kibertámadási-potenciálját, ám az elnök egyetlen lépéssel sem hozza beljebb a filmest, arcán viszont – Stone elmondása szerint – olyan kifejezés fut át, „mintha csak róka sompolyogna ki a tyúkólból”.
Stone és producertársa, Fernado Sulichin kezdetben az Edward Snowden-féle kiszivárogtatási ügy kapcsán találkoztak Putyinnal, akitől Sulichin akkor is megkapta, amit csak akart – a szakember többek között azt is képes volt már elintézni pályafutása során, hogy a szaúdiak engedélyezzék Spike Lee-nek Malcolm X-ről szóló filmje Mekka szent városában való felvételét, ahol azelőtt legfeljebb egy-egy dokumentumfilm készülhetett el, nagyjátékfilm még sosem.
Miután Sulichinnek Putyint is sikerült „az ujjai köré fonnia”, Stone két éven keresztül állította össze az anyagot: az orosz elnök több mint egy tucat alkalommal szánt időt a filmes kérdéseire, mely beszélgetésekre zömükben ez év februárjában, az amerikai elnökválasztást követően került sor – egy biztos: az átlagnéző számára már-már a lehetőség maga is delejező lehet, melynek értelmében kerek négy órán keresztül érezheti közel magához Vlagyimir Putyint.
Stone és Putyin, a furcsa pár
A hanyag, markáns és mackós hollywoodi vadember, valamint a párducszerű, kifürkészhetetlen politikus olyan párosítás a képernyőn, mintha csak az A dzsungel könyve Baluja és Sir Kánja elevenedett volna meg a Kreml falain belül. „Ön akár filmsztár is lehetett volna” – hízeleg Putyinnak Stone, mialatt áthaladnak az elnöki irodarendszeren, ahol az interjú alanya viszonozza is a bókot: egyik asztalán a rendező könyvének, Az Egyesült Államok elhallgatott történetének egyik példánya pihen. Putyin állítólag nagy könyvmoly hírében áll, ezen kötet azonban erősen érintetlennek tűnik – már ami a megrepesztett gerinc hiányát illeti.
Végezetül álljon itt egy jelenetismertetés a szóban forgó műből: Stone útmutatásai szerint Putyinnak be kellett volna sétálnia egy szobába, ahol egymásba bukkanva a két férfi úgy tett volna, mintha hónapokkal azelőtt találkoztak volna utoljára. A direktor el is kiáltotta magát, hogy „felvétel”, de semmi sem történt. Újfent elhangzott a vezényszó, de Putyin meg sem moccant. Stone ekkor a tolmácsot kérte meg, hogy szólítsa fel elnökét a belépésre, az azonban továbbra sem jelent meg.
A kamera ekkora kénytelen-kelletlen csak megkereste Putyint, aki ezt követően belekacsintott az objektívbe majd besétált a helyiségbe két csésze kávéval – csak hogy senkinek se legyen kétséges, ki is a főnök valójában…
(Híradó – The Guardian – YouTube nyomán)
Olvasd el a többi hírt is a facebook oldalunkon!
0 Megjegyzések