Hirdessen itt

Putyin megdöbbentő titkokat árult el! Erre senki nem számított!

Putyin saját emlékei szerint 1975-ben csatlakozott a KGB-hez, azért, mert “mindig is csatlakozni akart”.
“Azért mentem a jogi egyetemre, hogy később a KGB-nél kapjak munkát. Amikor még diák voltam, elmentem a leningrádi (ma Szentpétervár) KGB-irodába. Megkérdeztem, hogy mit kell tennem, hogy nekik dolgozzak. Azt mondták nekem, hogy felsőfokú végzettséget kell szereznem és a legjobb ha jogot tanulok” – emlékezett vissza az elnök a Stone-nal folytatott beszélgetés során.

Putyin szerint a tanulmányai alatt nem kereste fel a KGB, így meglehetősen váratlanul érte, amikor a diploma megszerzése után szinte azonnal felkeresték és állást ajánlottak neki.

Putyin elmondta Stone-nak, hogy a KGB-hez való vonzódása főként a szovjet kémfilmek hatásának volt köszönhető, amelyek a hírszerző munkát meglehetősen romantikus színezetben tálalták. A leginkább a A tavasz 17 pillanata című film hatott rá. A filmben egy szovjet ügynök a náci Németországban kémkedik.

Putyin 1985 és 1990 között Drezdában dolgozott fedett ügynökként és a KGB megszűnésekor alezredesként ment nyugdíjba. A 90-es évek második felében visszahívták, hogy irányítsa az FSZB-t, a KGB egyik utódszervezetét.

Putyin a családjáról is mesélt az amerikai rendezőnek, ami meglehetősen ritka. (Peter Truscott magyarul megjelent Putyin életrajzában sem volt túl sok részlet Putyin magán- és családi életéről.) Az elnök elmondta, hogy idősebb testvére a nácik által ostromolt Leningrádban halt meg, a második világháborúban. A későbbi orosz elnök évekkel a háború után, 1952-ben látta meg a napvilágot.

“A bátyám akkoriban három éves volt. Az ostrom alatt a gyerekek védelme érdekében evakuálták őket a városból. A bátyám megbetegedett és meghalt. A szüleim azt sem tudták, hogy hova lett eltemetve” – mondta Putyin. Az orosz elnök legelőször tavaly tudta meg, hogy hol van eltemetve a bátyja. Mint kiderült a szentpétervári Piskarevszkoje Temetőben.

Putyin apja a háború alatt a Berija által irányított, brutális kegyetlenségéről hírhedt NKVD-ben szolgált, ahol meg is sebesült.

Amikor elkezdődött a háború, egy különleges alakulatba hívták be. Egy kisebb hírszerző egységgel az ellenséges vonalak mögé küldték. Húszan indultak el és mindössze négyen tértek vissza. Putyin később megtudta, hogy apja a leningrádi front legveszélyesebb szakaszán teljesített szolgálatot.

Putyin apja egyébként 1999-ben halt meg, mindössze pár hónappal azelőtt, hogy Putyint kinevezték volna miniszterelnöknek. Az orosz elnök szerint apja a halála előtt érezte, hogy fiából elnök lesz.

Az orosz vezető a hobbijáról is beszélt, elmondása szerint 60 évesen tanult meg hokizni, előtte még korcsolyázni is alig tudott.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések