Hirdessen itt

Orbán Viktorhoz fordult Győzike

Orbán Viktornak, Áder Jánosnak, Polt Péternek, Pintér Sándornak és Trócsányi László igazságügyi miniszternek írt levelet Gáspár Győző, aki szerint ellene koncepciós eljárás folyik, amiben lassan tönkre is megy.
Végső kétségbeesésében levelet írt Orbán Viktornak Gáspár Győző, mert úgy érzi, hogy ellene koncepciós eljárást folytat a NAV. (A levelet Áder János köztársasági elnöknek, Pintér Sándor belügy, Trócsányi László igazságügyi miniszternek, valamint Polt Péter legfőbb ügyésznek is megírta.)

Úgy gondoltuk feleségemmel, Beával, nem keresünk ügyvédet, hogy fogalmazza meg a levelet, hanem mint őszinte családapa és asszony írunk, szívhez szólóan- mondta el a Blikknek Győzike és hozzátette, soha nem kért semmit a 20 év alatt, amióta a pályán van, de most jött el az ideje a felszólalásnak és segítségkérésnek.

Győzike, mint elmondta, nemcsak hogy nem tud aludni a folyamatos nyomás miatt, de lassan megélni sincs miből, mert a fellépéseit folyamatosan mondják vissza.


Októberig majdnem tele volt a naptáram koncertekkel, de szinte mindet visszamondták, mert a bűnözőt látják bennem. Most akkor miből éljek? Nekem ez a munkám, ez tesz boldoggá, de lassan már senkinek sem kellek- mondta a lapnak.

Ugyanakkor az átélt vegzálások újra közelebb hozták őt családtagjaival, akiknek ugyanúgy kijárt a hatósági zaklatásból Győzike szerint.

Győzike levelében azt is írja, hogy ha kell, nem állnak meg Strasbourgig, és kártérítést is fognak kérni, ha bebizonyosodik, hogy meghurcolták.

Forrás: blikk.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések