A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Muszlim becsületgyilkosságok tömegét hallgatják el Németországban

Nincsenek könnyű helyzetben azok a németek, akik érdeklődni szeretnének azokról az országukat érintő problémákról is, amelyeket a fősodratúnak mondott, ám egyértelműen politikai érdekek miatt agyoncenzúrázott német média egyáltalán nem tart fontosnak. Ezek a témák pedig valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva rendre a tömeges bevándorlással egyidejűleg megjelenő erőszakkal, nemi erőszakkal és gyilkosságokkal függenek össze.
A bevándorlási hullám kezdete óta például hiába terjedt el futótűzként Németországban az úgynevezett “becsületgyilkosság” fogalma, a mainstream média – a Kölnben a szilveszteri tömeges megerőszakolás esetéhez hasonlatosan – egy jó ideig szinte teljesen ki tudta zárni napirendjéből a jelenséggel kapcsolatos gyomorforgató eseteket. Bár a helyzet nyilvánvalóan javult, hiszen az internet valamelyest áthidalta a politikai cenzúra kérdését, ám az átlag német és európai lakosok nem igazán vannak tisztában azzal, hogy a bevándorlással kapcsolatban nemcsak a terrorveszély nőtt meg, hanem a bevándorlók által egymás kárára elkövetett brutális bűncselekmények száma is.

Ráadásul a halállal nem végződő, a becsület visszaszerzésére irányuló gyilkossági kísérletek gyakran rejtve maradnak a hatóságok előtt, hiszen a szigorú vallási és/vagy kulturális előírások alapján élő áldozatok gyakran vagy nem mernek az államhoz fordulni segítségért, vagy már olyan súlyos testi bántalmazást szenvedtek el, hogy már fizikailag sem képesek erre.

Hirtelen felindulásból autójához erősítette, majd végigvonszolta feleségét a városon

Tavaly novemberben, a németországi Hamelin városában, az elkövető, Nurettin B. autóba szállt a kétéves kisgyermekével együtt, hogy elmenjen a feleségéért. Rövidesen azután, hogy feleségét megpillantotta az utcán, Nurettin kiszállt a járműből, és egy 12 centiméteres pengét szúrt a mellkasába, koponyáját egy ütéssel elrepesztette, majd nyaka köré tekert egy kötelet, amit végül a VW Passat típusú autójának vonóhorgára erősített. Ezután Nurettin rátaposott a gázra és nagyjából 80 km/h-s sebességgel végigvonszolta felesége eszméletlen testét a város utcáin. Mindeközben kétéves gyermeke a hátsó ülésről nézte végig a hihetetlenül brutális cselekménysort. A becsületből történő gyilkossági kísérlet áldozata a súlyos sérülései ellenére – csodával határos módon – túlélte az esetet, a bíróságon már ő tanúskodott férje ellen.

Elmondása szerint férje olyannyira féltékeny volt, hogy csupán a bevásárlás idejére engedte meg neki, hogy elhagyja a családi házat, továbbá mobiltelefont sem használhatott. Az áldozat vallomásából az is kiderült, hogy Nurettin többször elmondta neki,a nők mindössze rabszolgák, akiket el kell hallgattatni, ha túl hangosak.”

A per lezárultával Nurettin elismerte bűnösségét, azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ő csupán hirtelen felindulásból cselekedett. Mindössze 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Féltékenységből feleségét térden lőtte és megnyomorította

Ez év májusában egy török férfi került a kieli bíróság elé, miután szándékosan térdkalácson lőtte feleségét féltékenységből. A férfi bevallotta, azért nyomorította meg egy életre áldozatát, hogy az ne csalja meg más férfiakkal, hiszen ki az akinek pont egy nyomorék kellene. A tárgyaláson elhangzott, hogy nem hirtelen felindulásból következett be a bűncselekmény, az elkövető ugyanis a lövések leadása közben azt kiáltotta: legalább nem fogsz tudni kisétálni a házamból!”

Az eset érdekessége az volt, hogy a tárgyalás során a megfélemlített és megnyomorított áldozat nem tett terhelő vallomást férjére, valószínűsíthetően a szigorú vallásos és kulturális előírások betartása miatt. Ennek fényében pedig a német igazságszolgáltatás mindössze két és fél évnyi börtönre ítélte az elkövetőt.

Azt hitte felesége el akar válni tőle, ezért húsz késszúrással végzett vele

A németországi Münster városában egy 36 éves libanoni férfi azért került a bíróság elé, mert azt hitte, felesége el akart tőle válni. A férj tévedett, ám ez már csak az után derült ki, hogy feleségét a nyakán és a mellkasán is több késszúrással kivégezte. A három gyermeket nevelő anya megöléséért 12 évet kapott az elkövető.

A szír menekült, aki a terhes nővérét szurkálta halálra

Hanauban – szintén egy becsületgyilkosságnak nevezett ügyben – egy szíriai migráns azért késelte halálra a terhes nővérét egy konyhakéssel, mert azt gyanította, hogy olyan férfitől van a gyermek, aki szégyent hozna a családra. A hat hónapos terhes nőt állítólag hasi tájékon is megszúrta a migráns. A magzat – az anyához hasonlatosan – azonnal életét vesztette.

Az efféle bűncselekmények kapcsán a liberális migránssimogatók folyton-folyvást azon erőlködnek, hogy elválasszák ezeket az eseteket a bevándorlástól. Indoklásuk szerint a tősgyökeres németek is el szoktak követni brutális bűncselekményeket, emiatt rasszizmusnak tekinthető az, ha külön bűnügyi kategóriában emlegetik a becsületgyilkosságokat.

Csakhogy az igazság az, hogy bár megjelenik a szerelemféltés fogalma az európai és a német büntetőjogban, a statisztikák és a bűncselekmények súlyossága alapján egyáltalán nem említhető egy lapon a két jelenség és azok következményei. Ráadásul az az érv sem állja meg a helyét, miszerint ilyen gondok mindig is jelen voltak Németországban, a migránskrízisnek ehhez semmi köze.

Ugyanis 1996 és 2005 között mindössze 14 ilyen esetet regisztráltak a német hatóságok, míg csak 2016-ban már több mint60-at, amely egy laza 400 százalékos növekedésnek felel meg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések