Hirdessen itt

Kapitányi poszt - óriási meglepetést jelentett be az MLSZ a kapitány meghallgatása után

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége a csütörtöki ülésén meghallgatta Bernd Storck szövetségi kapitány beszámolóját az andorrai kudarcról, majd ezt követően úgy döntött, ad egy második esélyt az 54 esztendős német szakembernek.
A magyar labdarúgó-válogatott kikapott az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn (0–1), s ezzel egymás utáni negyedik mérkőzését veszítette el, ráadásul gólt sem szerzett ezeken az összecsapásokon. Az utóbbi meccset megelőzően Bernd Storck megígérte, hogy egy interjú keretein belül az M4 Sportnak elemzi az andorrai találkozót, erre azonban nem került sor – a német szakember negyvenöt perccel a kezdés előtt közölte: az előzetesen megbeszéltekkel ellentétben mégsem szeretne nyilatkozni.

A kialakult helyzettel kapcsolatban az MLSZ elnöksége a csütörtök délutáni ülésén hallgatta meg Storck beszámolóját. A szövetség ezek után úgy döntött, megerősíti posztján a kapitányt, aki kap egy második esélyt.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az M4 Sportnak elmondta, hogy bár Storck felajánlotta a lemondását, nem fogadták el azt.

Bernd Storck 2015. július 21-én vette át hivatalosan a magyar válogatott irányítását, mérlege a nemzeti együttes kispadján 6 győzelem, 7 döntetlen és 8 vereség 21 mérkőzésen. Legnagyobb sikerének egyértelműen a válogatott Európa-bajnokságra való kijuttatása, valamint a tornán a nyolcaddöntőig jutás tekinthető.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések