A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ittasan és bódult állapotban vezettek

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást két gépjárművezetővel szemben.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást J. Ernővel szemben.

A rendőrök 2017. május 5-én 17 óra 15 perckor Debrecen külterületén, Dombostanyán járőröztek, amikor a Salakos utcai kereszteződésben észrevettek egy személygépkocsit, amelynek még a csomagterében is utasok voltak. A járőrök megállították az autót, amelynek utasterében öten utaztak, a csomagtartóban pedig ketten ültek. Az igazoltatás során a körzeti megbízottak megállapították, hogy a 26 éves sofőr, J. Ernő vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járművezetőt további mintavétel céljából előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, valamint a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt szabálysértési feljelentést tettek vele szemben. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.  

A rendőrség a helyi lakossal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

A debreceni rendőrök a napokban bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást V. Tamással szemben. A rendőrök 2017. január 1-jén 19 óra 20 perckor Debrecen, Kishegyesi úton megállítottak egy személygépkocsit és igazoltatták a járművezetőt, aki a járőrök kérdéseire nehezen tudott válaszolni, összefüggéstelenül beszélt, valamint az okmányait is elejtette. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda negatív lett, azonban a kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A 33 éves bocskaikerti lakos elmondta, hogy a vezetés megkezdése előtt új pszichoaktív anyagot fogyasztott. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, vezetői engedélyét pedig bevonták.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan, vagy bódult állapotban vezet, nemcsak magát, hanem utasait és közlekedő partnereit is veszélyezteti. A rendőrség rendszeresen végez közúti ellenőrzéseket annak érdekében, hogy a szabálytalanul közlekedőket a forgalomból kiszűrje, és így segítse elő a balesetek megelőzését, a közúti tragédiák számának csökkenését.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések