Hirdessen itt

Hatalmas átverés áldozatai lettünk! Az eltűnt gyerekek a tejes-dobozon nem is tűntek el!

A magyarországi tej dobozain eltűnt gyerekként szereplő fiatalok egy része nem is tűnt el. A legnagyobb közösségi oldalon több gyerek is cáfolta, hogy bármikor is eltűnt volna.
Tévedés, hogy a gyerekeket bárki is keresné – derült ki a Magyar Narancs csütörtöki cikkéből. A lap több, eltűntnek mondott gyereket is sikeresen megtalált a Facebookon, a mostani kampány négy szereplőjéből hármat.

Amikor egyiküknek írt a lap újságírója a Facebookon, a fiú viszonylag gyorsan válaszolt, és elmondta: nem érti, mit keres fotója a tejesdobozokon.

Sőt: a cikk szerint Márk májusban maga posztolta ki a tévedést a saját oldalára, ismerősei pedig nem győztek csodálkozni.

Azért nem teljesen alaptalan a dolog, a gyerekek ugyanis szerepelnek a rendőrség körözési adatbázisában. Csak éppen nem tudni, miért. A lap három gyerekkel is beszélt, és kiderült, hogy B. Bálint 19 éves, egy hajón dolgozik. Fogalma sincs, hogy került be az adatbázisba, az “eltűnése napján”, 2015-ben a barátnőjénél volt. Hiába hívta a 112-t, hogy vegyék ki az adatbázisból, elküldték.

G. Márk tényleg eltűnt 2015-ben, de csak 12 órára. A barátjával szöktek el a nevelőszülőktől, viccből. Ceglédig jutottak, ott a rendőrök elkapták őket. G. Klaudia 2013-ban tűnt el, de már régen megkerült, olyannyira, hogy 2015-ben egy budapesti középiskolában kezdett tanulni, és a Facebookon is aktív. A negyedik lány, B. Anna Zsanett viszont tényleg nincs meg.

Kárász Róbert műsorvezető PR-cége készíti a 2011-ben indult kampányt, ő azt nyilatkozta, hogy rendőrségi adatbázisból dolgoznak, azt a kockázatot pedig nem vállalják, hogy egy Facebookos beszélgetés alapján ne tegyenek fel valakit a dobozokra. Hozzátette, hogy jóhiszeműen járnak el, a nyomozás nem az ő dolguk, hanem a rendőrségé.

Megszólalt a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) is. A jogvédő szervezet úgy véli, a rendőrség adatvédelmi jogot sért, ha nem veszi le a megkerült fiatalt a körözési listáról. A másik lehetőség, hogy az előkerülést senki nem jelentette be hivatalosan, akkor viszont az a furcsa, hogy a hatóságoknak nem tűnik fel más adatbázisból – igazoltatásnál, orvosi ellátásnál – , hogy megvan az eltűnt ember. A rendőrség egyelőre nem reagált a lap megkeresésére.

Forrás: faktor.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések