Hirdessen itt

Felelőtlen: Elgázolt egy férfit Biri és Balkány között, majd továbbhajtott

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 31 éves nyíradonyi férfi 2017. június 13-án 21 óra 40 perc körül Biri felől Balkány irányába közlekedett az általa vezetett személygépkocsival.
Haladása során egy útkanyarulatnál megelőzte egy másik személygépkocsi sofőrje, aki a jobb oldali forgalmi sávban haladva időben észlelte, hogy az úttesten „négykézláb” testhelyzetben egy férfi tartózkodik, ezért kikerülte. A mögötte közlekedő 31 éves férfi azonban az ütközést már nem tudta elkerülni és elütötte az 57 éves balkányi sértettet, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A balesetet követően a 31 éves férfi megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül tovább közlekedett Nyíradony irányába, majd rövid idővel később járművével visszatért a helyszínre. Az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást szakértők bevonása mellett.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések