A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Átláthatatlanul működik a Soros-féle Migration Aid

Egy virtuális irodába bejelentett angol társaságként működik a Migration Aid International, amely újabban a magyar Himnusz szövegét sem restelli a migránsok befogadása melletti érvként felhasználni. A szervezetet, amely 2015-ben egy ideig a Soros György által alapított Közép-európai Egyetemet használta főhadiszállásaként, sem a hazai, sem az angol karitatív szervezetek jegyzékében nem találtuk meg.
Meglehetősen groteszk adománygyűjtő kampányba kezdett az elmúlt napokban a Migration Aid.

A szervezet azzal az üzenettel igyekszik megnyerni az embereket, hogy „Nincs magyarság jövevények nélkül.” Hogy bizonyítsák, mekkora szükség van migránsokra, a Himnusz első strófájából kiemelték azokat a szavakat, amelyek nem ősmagyar eredetűek – függetlenül attól, hogy mikor, hol és milyen körülmények között kerültek a nyelvünkbe. A csoport plakátokkal és egy rövid, a magyar kormány menekültpolitikáját is bíráló videóval próbálja népszerűsíteni magát és az ügyet.

A Migration Aid aktivistái 2015 nyarán részt vettek a Keleti pályaudvarnál táborozó migránsok ellátásában, majd ugyanazon év őszén egy kormányellenes tüntetéssel hívták fel magukra a figyelmet. Szintén 2015 őszén a PestiSrácok.hu számolt be arról, hogy a csoport közösségi oldalán megjelent, de gyorsan eltávolított bejegyzések pénzügyi visszaélésekre utalnak.

Az aktivisták olyan információkat osztottak meg egymással, amelyek szerint a hivatalosan közöltekkel szemben nemcsak tárgyi adományokat, hanem készpénzt is gyűjtöttek. A migránssegítők szóvivője persze azonnal visszautasított mindenféle gyanúsítgatást, s azt is leszögezte, semmilyen támogatást nem kaptak a tőzsdespekuláns Soros Györgytől.

Tekintettel arra, hogy a Migration Aid szponzorainak listája – hasonlóan programjaik költségvetéséhez – nem nyilvános, ezért ez az állítás ellenőrizhetetlen. Az viszont biztos, hogy a Soros által alapított Közép-európai Egyetem saját közlése szerint a csoport egy hónapon át használhatta az intézmény levéltárát különféle találkozók, értekezletek lebonyolítására.

Még ma is rálelhetünk a Migration Aid 2015-ös honlapjára, amelyen egyebek között az állt: a csoport „koordinátorai úgy döntöttek, hogy a nemzetközi tevékenységek hatékonyabb szervezésére a tervezett magyar Migration Aid Egyesület mellett egy új segélyszervezetet hoznak létre, amely a Migration Aid International (MAI) elnevezést kapta.

A Migration Aid International bejegyzése a napokban Nagy-Britanniában ún. charityként (nonprofit jogi személyiségként) megtörtént. Nos, a hazai civil nyilvántartásban Migration Aid Egyesület nevű szervezet nem szerepel. De egyelőre Migration Aid Menedékkérőket Segítő Alapítvány sem, amelynek bejegyzése állítólag folyamatban van. Az angol cégjegyzékben ugyanakkor megtalálható a MAI Ltd. (a kft. angol rövidítése), amelyet 2015. október 29-ével jegyeztek be, mint máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos és műszaki tevékenységet folytató társaságot egy bristoli címre.

Az alapító okiratban valóban szerepel, hogy karitatív tevékenységet kívánnak folytatni, az Egyesült Királyság úgynevezett Charity Registerében viszont ­hiába próbáltunk nyomára akadni a Migration Aid Internationalnek, a keresés ugyanis nem eredményezett találatot. A bristoli cím pedig egyébként azonos a Duport Associates Ltd.-ével, amely a cégalapítástól kezdve az adóbevallások elkészítésén át egy virtuális brit székhely fenntartásáig mindent vállal, ha az ember a lehető legszemélytelenebbül és legkevésbé nyilvánosan szeretné működtetni vállalkozását.

A MAI weblapján nem találtunk utalást arra, hogy pontosan kihez tartoznak az ott megadott magyarországi bankszámlaszámok, és arra sem, hogy hol, illetve hogyan számolnak el az adományokkal a migránssegítők.

Olvasd el a többi hírt is a facebook oldalunkon!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések