A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Észak-Európa fele is erősítjük a magyar gazdaságot

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az Észak-Európában, az Északi-sarkkör felett zajló folyamatok nagyon komoly biztonsági, környezeti és energetikai hatással vannak Európára, ezért Magyarország a jövőben még dinamikusabbá és szorosabbá teszi együttműködését az észak-európai térséggel.
A norvégiai Tromso városában az Arctic Frontiers elnevezésű nemzetközi konferencián részt vevő Szijjártó Péter az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy ebben a folyamatban a főszerep Norvégiának jut majd, a magyar-norvég biztonsági, energetikai és gazdasági együttműködést jelentősen bővítik az elkövetkező években, aminek kulcsát a Mol norvégiai szerepvállalása jelenti.

Kifejtette: a Mol 2015-ben vásárolt meg Norvégiában egy kőolaj-kutatással és -kitermeléssel foglalkozó vállalatot, és mára a Mol 21 kutatási, kitermelési licenccel rendelkezik Norvégiában, ami a kutatási portfóliójának a megduplázását jelentette a vállalat számára. A Mol északi működése központjaként tekint Norvégiára, és a következő öt évben mintegy 500 millió dollár befektetés érkezik a cégtől Norvégiába, hogy az ottani kitermelési, kutatási tevékenysége sikeres lehessen - közölte.

A tárcavezető hangsúlyozta: Norvégia a magyar energiabiztonság szempontjából is fontos szerepet fog játszani az elkövetkező időszakban. Magyarország már 2016-ban is vásárolt Norvégiából gázt, és úgy tűnik, hogy ezen együttműködésnek olyanok a feltételei, hogy érdemes a norvég gázt a magyar gázbeszerzési portfólióban tartani, így a jövőben Norvégiából vásárlandó gáz hozzájárul majd Magyarország energiabiztonságához - mutatott rá.

Szijjártó Péter kiemelte: a gazdasági együttműködés terén az egészségbiztosítási rendszerek közötti együttműködés, norvég páciensek magyarországi egészségügyi kezelése, valamint a magyar élelmiszerexport növekedése lesz az a két kulcsterület, amelyre mindkét kormány nagy hangsúlyt fektet a jövőben.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések